Standard uszkár— kutyafajta

Az uszkárok három méretváltozatban fordulnak elő: a standard változat marmagassága 15 hüvelyknél magasabb, a törpe uszkár 15 hüvelyk vagy annál alacsonyabb, a toy pedig legfeljebb 10 hüvelyk magas. Mindhárom típus ugyanazokat az arányokat és testfelépítést őrzi. Kiállításokon az uszkárokat gyakran a látványos kontinentális nyírással látni, míg a legtöbb gazda az egyszerűbb sportos fazont választja, amelyben a szőrzetet úgy vágják, hogy kövesse a kutya szögletes, harmonikusan izmos testének vonalait.

Ha eddig más kép élt benned az uszkárról, érdemes újragondolni: ezek a kutyák lelkesek, sportosak és rendkívül okosak, ráadásul sokféle feladatra alkalmasak. A nagyobb és erősebb standard uszkár általában a legsokoldalúbb „atléta” a családban, de minden uszkár kiválóan tanítható, és nagy sikerrel képezhető.

Felejtsük el azt a képet, hogy az uszkár kényes, finomkodó öleb. Valójában eredetileg vízi apportírozásra tenyésztették, ezért rendkívül intelligens, mozgékony és munkakedvelő kutya. Eszessége és elegáns megjelenése miatt egykor az európai arisztokrácia kedvence is volt.

A törpe uszkár ugyan kisebb termetű, mint a standard változat, de ugyanúgy élénk, lelkes és tanulékony. Kölyköként különösen könnyen motiválható, szívesen tesz a gazdája kedvére, ezért a tanítása általában jól megy. Kifejezetten élvezi az új trükkök gyakorlását és a kutyás sportokat, amelyekben szellemi és fizikai kihívást is kap.

Sokak számára nagy előny a szőrzete is, amely általában kevésbé hullik, ezért egyes allergiások számára jobban tolerálható lehet.

A pudli Németországból származik, eredetileg vízi apportírozóként tenyésztették, vadkacsavadászok munkájára. A fajta ősei különféle európai vízikutyák voltak. A sokak által divatos, díszes fazonnak gondolt szőrnyírás valójában hagyományos és nagyon is praktikus: a hátsó testtájat azért nyírták rövidebbre, hogy a kutya könnyebben haladjon úszás közben, míg az ízületeken és a farok végén meghagyott szőrcsomók védelmet nyújtottak a hideg ellen.

A pudli több méretváltozatban ismert, köztük a törpe pudli is. Ezek ugyanahhoz a fajtához tartoznak, és azonos jellegzetességeket hordoznak, csak kisebb termetben. A kisebb változatok a nagyobb pudli arányainak és küllemének megőrzésével alakultak ki. Régebben a kiállításokon gyakran a hagyományos oroszlánfazont részesítették előnyben, ma azonban más szőrkialakításokkal is elfogadható a megjelenése.

A uszkár Franciaország nemzeti kutyájaként ismert, és a franciák valóban rajonganak is érte. Fontos azonban tudni, hogy „francia uszkár” nevű fajta nincs. Franciaországban a uszkárt caniche néven emlegetik, ami nagyjából „kacsa-kutya” jelentésű. Bár sokan Franciaországhoz kötik, a fajta valójában Németországból származik, ahol a pudelin szó a vízben való csapkodásra utal.

A standard uszkár több mint 400 éve kezdett kialakulni, eredetileg vízimadár-apportírozó kutyaként. Göndör, sűrű szőrzete jól védte az időjárás viszontagságaitól, kiváló úszó volt, és rendkívül okos, ezért kiváló munkakutya vált belőle. A ma ismert látványos fazon sem pusztán díszítés volt a kezdetekben: a vadászok szerették volna, ha a kutya szabadon mozoghat a vízben, ugyanakkor a fontosabb testrészeket megóvják a hidegtől. Ezért a lábakat, a nyakat és a farkat lenyírták, miközben a mellkas, a csípő és a lábízületek körül szőr maradt. A lábakon, a csípőn és a farok végén látható lekerekített bojtokat pomponoknak nevezik.

Az uszkár sokoldalúsága idővel a vadászatból a nemesi udvarokba is eljuttatta. A standard és a miniatűr változatok elegáns megjelenésükkel és könnyű taníthatóságukkal különösen kedveltek lettek Franciaországban, majd szerte Európában. Nemcsak kifinomult társasági kutyaként váltak népszerűvé, hanem a cirkuszi világban is nagy szerepet kaptak, mert látványosan és örömmel tanultak különféle trükköket. Kiváló szaglásuk miatt egyes uszkárokat szarvasgomba-keresésre is használtak.

A miniatűr uszkár a standardból kisebbített tenyésztéssel alakult ki. A toy uszkár később, a 20. század elején, Amerikában jelent meg, elsősorban városi társas kutyaként. A jól tenyésztett példányok a különböző méretváltozatok között nagyon hasonlóak, és ugyanazon fajtaegység részei.

Az amerikai bulldog gyökerei az Egyesült Államok déli vidékeihez kötődnek. Ősei azok a munkabuldogok voltak, amelyeket európai telepesek vittek magukkal Észak-Amerikába. Ezeket a kutyákat elsősorban farmokon használták: segítettek a jószág terelésében és őrzésében, védték a birtokot, valamint a gazdájuk mellett dolgoztak a mindennapi feladatokban.

A fajta különösen értékes volt a vidéki gazdaságokban, mert erős, kitartó és bátor kutyaként sokféle munkára alkalmasnak bizonyult. A 20. század közepére azonban számuk jelentősen megfogyatkozott, ahogy a mezőgazdasági életmód és a munkakutyák szerepe átalakult. Elkötelezett tenyésztők és fajtarajongók munkájának köszönhetően az amerikai bulldog fennmaradt, és fokozatosan ismét ismertté vált.

Ma az amerikai bulldogot sokan családi társként tartják, de múltja ma is jól látszik benne: határozott, erős felépítésű, éber és gazdájához nagyon ragaszkodó kutya. Megfelelő neveléssel, korai szocializációval és elegendő mozgással hűséges, magabiztos és szeretetteljes társ lehet.

A standard uszkár ideális küllemét, természetét és felépítését leíró irányelv szerint ez a fajta legyen harmonikus, elegáns és büszke tartású. A hangsúly mindig az egészségen, a jó szerkezeten és a funkción van: semmilyen túlzás vagy feltűnő eltérés nem lehet kívánatos, ha az árthat a kutya jólétének vagy mozgásának.

Az uszkár egyik legjellemzőbb tulajdonsága a különleges, a szőrhullást erősen mérséklő bundája, valamint az a jellegzetes nyírás, amely a kiállításokon is ismert. Természete élénk, barátságos és kiegyensúlyozott, ezért a fajtát nemcsak szépségéért, hanem együttműködő, figyelmes jelleméért is kedvelik.

A standard uszkár feje hosszú és finom vonalú, enyhén kiemelkedő tarkóval. A koponya nem széles, a stop mérsékelt. Az arcorri rész erős, jól formált, a szemek alatt nem szabad beesettnek hatnia. Az ajkak feszesek, az áll jól kirajzolódik, de nem lehet túl hangsúlyos. Az arc összhatása a kutya méretéhez arányos.

A szemek mandula alakúak, sötétek, kissé távol ülők, és élénk, intelligens kifejezést adnak. A fül hosszú, széles, alacsonyan tűzött, és szorosan a fej mellett lóg. Az állkapcsok erősek, szabályos, teljes ollós harapással. Az ideális fogazat teljes, 42 fogból álló készlet.

A nyak középhosszú, erős és jól ívelt, hogy a kutya fejét magasra és méltóságteljesen hordhassa. A vállak jól hátrahelyezettek, izmosak, az elülső lábak egyenesek. A mellkas mély és közepesen széles, a bordák jól íveltek. A hát rövid, erős, enyhén ívelt lehet, az ágyék széles és izmos. A hátsó rész erőteljes, jól izmolt combokkal és megfelelően hajlított térdekkel; a hátulsó lábak nem fordulhatnak sem befelé, sem kifelé.

A mancsok tömörek, viszonylag kicsik és oválisak, ívelt lábujjakkal, kemény, vastag talppárnákkal. Az erős csüd fontos a jó mozgáshoz. A farok eredetileg gyakran kurtított volt, de a természetes farok is elfogadható; mindkét esetben magasan tűzött, a testtől elálló, kiegyenesedő tartású.

A mozgásnak könnyednek, szabadnak és határozottnak kell lennie, jó lendülettel. A bunda dús, sűrű és durva tapintású, a rövid szőrzet is legyen tömött és göndör. A hagyományos nyírási formák mind elfogadottak, ha a szőr hossza elegendő ahhoz, hogy a bunda minősége és színe látható legyen.

A standard uszkár egyszínű lehet. Elfogadottak a fehér, krémszínű, fekete, barna, ezüst, kék, valamint a barackszínű és vörös változatok. A világos színű kutyáknál a fekete orrtükör, ajak és szemhéjszegély kívánatos, a barna egyedeknél sötét borostyánszínű szem és sötét májbarna pigmentáció az ideális. A barackszínű és vörös kutyáknál sötét szem vagy mély borostyánszínű szem is előfordulhat a megfelelő pigmentációval. A kölyköknél 18 hónapos korig a szín árnyalata változhat, de az egységes, tiszta szín a legelőnyösebb. Minden más szín vagy színkombináció nem kívánatos.

A standard uszkár marmagassága 38 cm felett van. Az ettől való eltérést, illetve bármely olyan tulajdonságot, amely a kutya egészségét, jólétét vagy mozgását rontja, hibának kell tekinteni, és annak súlyossága mindig az eltérés mértékéhez igazodik. A kan kutyáknál két, láthatóan normális, teljesen leszállt here szükséges.

Ha kölyök vásárlásán gondolkodik, fontos tudni, hogy a fajtaleírás a kívánatos típust mutatja be, de az egyes kutyák mérete ettől kissé eltérhet. Egy kutya lehet valamivel nagyobb vagy kisebb is a megadott értéknél.

A standard uszkárnál a fajtastandardban elfogadott, hagyományos színek a következők: barack, fekete, kék, barna, krém, vörös, ezüst és fehér.

Nem fajtastandard színnek számítanak ezek a változatok: barack-fehér, fekete-cser, fekete-fehér, barna-fehér, kék-fehér, krém-fehér, tarka, vörös-fehér, sobolyos és ezüst-fehér.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy bár ilyen színű kutya előfordulhat a fajtán belül, ezek a színek nem szerepelnek az elfogadott standardban. Kölyök választásakor érdemes olyan kutyát keresni, amely mindenben megfelel a fajta elvárásainak. A szín csak egy szempont; a legfontosabb mindig az egészség és a temperamentum.

Ha a kölyök színe egyik felsorolt kategóriába sem illik, azt „egyéb” színként kellene megadni. Ilyenkor általában egyeztetés szükséges a megfelelő fajtaszervezeti vagy szakmai kapcsolattal, hogy a színt helyesen lehessen rögzíteni.