Angol Springer Spaniel— kutyafajta

Az angol springer spánielt eredetileg hosszú, aktív vadásznapokra tenyésztették, ezért erős, izmos és kitartó kutya. Marmagassága általában 48–51 cm, testsúlya nagyjából 18–23 kg. Kétrétegű szőrzete többféle színben és mintázattal fordul elő, hosszú, dús fülei pedig jellegzetesek. Kedves, bizalomteljes tekintete a fajta egyik legvonzóbb vonása.

Mozgása könnyed, lendületes és nagy teret ölelő. Mivel szorosan az ember mellett végzett munkára alakították ki, az angol springer spániel jól tanítható, együttműködő és szívesen megfelel a gazdájának. Nagyon igényli a társaságot, ezért rosszul viseli, ha sokat hagyják magára vagy elhanyagolják.

Általában udvarias, barátságos természetű kutya, amely jól kijöhet gyerekekkel és más háziállatokkal is, megfelelő szocializáció mellett. Szeret részt venni a család mindennapjaiban, és különösen élvezi az aktív programokat. A hosszú séták, a futkározós játékok, az apportírozás és az úszás mind kedvelt elfoglaltságai ennek az energikus, strapabíró spánielnek.

Az angol springer spániel története szorosan összefonódik más spánielekével: régen a kisebb és nagyobb kölykök akár ugyanabból az alomból is származhattak. A kisebb típusokat főként szalonkavadászatra használták, míg a nagyobb, erőteljesebb springer spánielek feladata az volt, hogy felverjék a vadat a rejtekhelyéről. A különböző típusok a 20. század elejére váltak önálló fajtákká.

Egy angol springer spániel kölyök kedves, vidám és ragaszkodó családtag lehet. Általában szeret a gazdája közelében lenni, szívesen együttműködik, és örömmel tanul. Energikus fajta, ezért akkor érzi igazán jól magát, ha naponta kap lendületes mozgást, játékot és feladatokat. Különösen élvezheti az olyan kutyás sportokat, mint az agility, ahol egyszerre használhatja az eszét és a mozgásigényét.

Az angol springer spániel a szárazföldi spánielek közül az egyik legmagasabb lábú fajta. Közös eredetre vezethető vissza a többi spániellel, majd a tenyésztés során a méret és a szín szerinti válogatás segített kialakítani a ma ismert típust. Egy időben Norfolk spánielként is emlegették, mert úgy tartották, hogy a norfolki herceg szerepet játszott a fajta kialakításában.

A springer név onnan ered, hogy ezek a kutyák munkaközben előrelendültek, és felriasztották a vadat. Később, a lőfegyverek elterjedésével is fontos segítőtársak maradtak, mert sűrű növényzetből is könnyen kiterelték a zsákmányt. A májbarna-fehér színváltozat a leggyakoribb, de fekete-fehér és háromszínű egyedek is előfordulnak. Az angol springer spánielt a mezőn dolgozó spánielek közül különösen nagyra tartják, mert lelkes, kitartó és sokoldalú munkakutya.

A brit szárazföldi spánielek hosszú történetében sokáig nem váltak el élesen egymástól a ma külön fajtákként ismert típusok. Előfordult, hogy az ugyanabból az alomból származó kölyköket később „cockernek” vagy „springernek” nevezték attól függően, milyen méretűek voltak és milyen munkára bizonyultak alkalmasnak. Csak több nemzedéken át tartó, tudatos tenyésztés után alakultak ki azok a sportspánielek, amelyeket ma például angol springer spánielként, angol cocker spánielként vagy field spánielként ismerünk.

Az angol springer spániel típusa évszázadokkal ezelőtt jelent meg Angliában, elsősorban mezei és bokros területeken élő vadmadarak felkutatására. A 17. századi lőfegyverek elterjedése előtt ezek a kutyák a vadászok segítői voltak: a madarakat felriasztották rejtekükből, hogy azokat hálóval, sólyommal, íjjal vagy ezek kombinációjával ejthessék el. Amikor a vadászfegyverek átalakították a vadászat módját, a springerek gyorsan megbecsült, lelkes és megbízható vadászkutyákká váltak.

Feladatuk az volt, hogy magas fűben, sűrű bozótban vagy tüskés aljnövényzetben megtalálják a vadmadarakat, kiugrasszák őket fedezékükből, majd a lelőtt madarat megkeressék és visszahozzák. A fajtáról szóló régi leírások szerint az angol springer spániel egész nap kitartóan dolgozott a terepen, majd a vadászat végén örömmel tért vissza a család és az otthon nyugodt társaságába.

Az 1870-es évek első brit kutyakiállításain az angol és a walesi springer spánieleket még egy fajtának tekintették. A két típust 1902-ben választották külön hivatalosan. Észak-Amerikában az angol springer spániel az 1920-as években vált szélesebb körben ismertté, és hamar bizonyította értékét az amerikai és kanadai madárvadászatokon is: erős, kitartó, ugyanakkor elegáns munkakutyaként tartották számon. A fajta munkaképességeit gondozó egyik korai szervezet 1924-ben tartotta első ülését.

Az utóbbi évtizedekben az angol springer spániel kiváló taníthatósága, állóképessége és különösen jó szaglása más területeken is hasznossá tette. Sok helyen alkalmazzák kereső- és felderítőmunkában, ahol pontos orra és együttműködő természete nagy előnyt jelent.

Az angol springer spániel története a vadászathoz kötődik. Más spánielekhez hasonlóan eredetileg arra tenyésztették, hogy hálóval és sólymokkal vadászó emberek mellett dolgozzon, főként szárnyas vad felkutatásában. A 17. században, a vadászfegyverek elterjedésével a vadászat módja megváltozott, és a springer spánielből megbecsült vadászkutya lett.

Feladata az volt, hogy a magas fűben, sűrű bozótban vagy tüskés aljnövényzetben megtalálja a madarakat, majd felriassza, vagyis „kiugrassa” őket a rejtekhelyükről — innen ered a „springer” elnevezés is. Ezután segített a lelőtt madár megkeresésében és visszahozásában. Az idők során a fajtán belül két fő irány alakult ki: a küllemre szelektált vonalak és a munkára, terepi teljesítményre tenyésztett vonalak.

Az angol springer spániel fajtastandardja azt az ideális külsőt, viselkedést és felépítést írja le, amely a fajtát egészségesen, jól terhelhetően és eredeti feladatára alkalmasan tartja meg. A hangsúly mindig a kiegyensúlyozottságon, az egészségen és a funkcióképességen van: semmilyen túlzás vagy feltűnő eltérés nem kívánatos, ha az ronthatná a kutya jóllétét, terhelhetőségét vagy munkakészségét. Ha egy tulajdonság nem elfogadható, az nem előny, és kiállításon sem lehet értékelni.

Az angol springer spániel harmonikus felépítésű, tömör, erőteljes, élénk és vidám kutya. A brit szárazföldi spánielek közül ő a legmagasabb lábú és legelegánsabb testalkatú. Nagyon régi, tiszta eredetű fajta, a legrégebbi vadászkutyák közé tartozik. Eredeti feladata az volt, hogy felkutassa és „felriassza” a vadat hálóhoz, sólyomhoz vagy agárhoz; ma főként a vad felkutatására, felverésére és visszahozására használják lövészeti vadászatban.

Természete barátságos, jókedvű és könnyen tanítható. A félénkség és az agresszió hibának számít.

Feje közepes hosszúságú, kellően széles, enyhén ívelt. A homlok és az orrnyereg találkozása határozott, de nem durva. A koponyán finom barázda fut a szemek között, a tarkócsont nem lehet feltűnő. Az arc száraz, a pofa arányos a koponyához, elég széles és mély, a szemek alatt jól formált, és az ajkak sem lehetnek túl húsosak. Az orrlyukak fejlettek. Szeme közepes méretű, mandula alakú, nem kidülledő és nem beesett, élénk és kedves kifejezésű. Előnyös a sötét mogyoróbarna szemszín; a világos szem nem kívánatos. Füle hosszú, jó szélességű, a fejhez közel illeszkedő, a szem vonalában tűzött, és gazdagon zászlós. Álla erős, szabályos, teljes ollós harapással.

Nyaka jó hosszúságú, erős és izmos, laza lebernyeg nélkül, enyhén ívelt, a fej felé finoman keskenyedő.

Elülső lábai egyenesek és erős csontozatúak. Lapockái lejtősek és jól illesztettek, könyökei szorosan simulnak a testhez, a kézcsontok rugalmasak és szilárdak.

Teste erős, sem nem túl hosszú, sem nem túl rövid. Mellkasa mély és jól fejlett, bordái szépen íveltek. Dereka izmos, erős, enyhe ívű és jól kapcsolt.

Hátulsó végtagjai jól szögeltek, a csánkok nem durvák. Combjai szélesek, izmosak és jól fejlettek. A durva csánkhibák nem kívánatosak.

Lába szoros, kompakt, jól lekerekített, erős, telt talppárnákkal.

Farkát korábban általában kurtították. Kurtított farok esetén a farok alacsonyan tűzött, és soha nem hordható a hátvonal fölé emelve; jó zászlózottság és élénk mozgás jellemzi. Kurtítatlan farkat is alacsonyan hord, soha nem emeli a hátvonal fölé; ez is jól zászlózott, élénk, és arányaiban illik a kutya egészéhez.

Mozgása jellegzetes: elöl a lábak egyenesen, szabadon lendülnek előre a vállból, a mancsok könnyedén, messzire nyúlnak. Hátul a csánkok jól a test alatt hajtanak, a mozgás az elülső végtagok vonalát követi. Lassú tempóban ennél a fajtánál előfordulhat egy sajátos, ütemes járás.

Szőrzete zárt, egyenes és időjárásálló, soha nem durva. Közepes zászlózottság található a füleken, az elülső lábakon, a testen és a hátsó végtagokon.

Megengedett színek: májszín és fehér, fekete és fehér, illetve ezek tan jegyekkel. Más szín vagy színkombináció nem elfogadható.

A felnőtt kutya körülbelüli marmagassága 51 cm.

A standardtól való bármely eltérés hibának számít, és a súlyosságát aszerint kell megítélni, hogy mennyire befolyásolja a kutya egészségét, jóllétét és eredeti munkavégző képességét. A kanoknak két, láthatóan normális, teljesen lesüllyedt herével kell rendelkezniük. A kölyökkutya-vásárlóknak érdemes tudniuk, hogy a standardban szereplő méret ideálérték, nem garantált pontos mérés: az egyed lehet valamivel kisebb vagy nagyobb is ennél.

Az angol springer spánielnél a szőrszín általában a fajta hagyományos, elfogadott mintázatai közé tartozik. Ide tartozik a fekete-fehér, a fekete, a májbarna-fehér, valamint a májbarna-fehér és cser változat is.

Előfordulhatnak olyan színek is, amelyek nem számítanak a fajta standardjának. Ezeknél érdemes különösen figyelni arra, hogy a kutya más fontos jellemzői, például az egészsége, a természete és az általános megfelelősége a fajtára nézve megfelelőek legyenek. A szín önmagában soha ne legyen fontosabb, mint a jó egészség és a kiegyensúlyozott vérmérséklet.