Szent Bernáthegy— kutyafajta

A svájci nemzeti kutyaként is ismert bernáthegyi a Szent Bernádról kapta a nevét, arról a szerzetesről, aki a 10. században menedékházat alapított, hogy segítsen azokon az utazókon, akik a veszélyes alpesi útvonalakon keltek át a svájci Alpokban. Az első példányok alpesi masztiffok voltak: kezdetben inkább őrzésre használták őket, később azonban kiderült, milyen jól boldogulnak a mentési feladatokkal, és ettől kezdve erre a munkára fogták őket. Ezek az ebek lettek a mai bernáthegyi ősei.

A 18. századra a szerepük már egyértelműen mentőkutyás feladatokra változott: elkóborolt, elakadt vagy eltűnt utazókat kerestek a hófödte hegyekben. A szerzetesek más kutyákkal is kereszteztek, hogy nagyobb testű állatokat tenyésszenek ki, és úgy tartják, hogy a newfoundlandi és a véreb is hozzájárulhatott a fajta kialakulásához. A kutyák valóban nagyobbak lettek, és hosszabb szőrzet is megjelent náluk. Ugyanakkor voltak szerzetesek, akik ellenezték a hosszú szőrű változatot, mert attól tartottak, hogy a hó és a jég beleragadna, ezért bizonyos egyedeket tudatosan az eredeti, rövidebb szőrű típushoz közel tartottak. Ennek köszönhetően ma is találkozhatunk hosszú és rövid szőrű bernáthegyiekkel.

A fajta még a 19. század nagy részében az alpesi masztiff nevet viselte, és csak 1888-ban vált hivatalossá a bernáthegyi elnevezés. A söröshordócskát viselő, mentő bernáthegyi képe inkább romantikus legenda, mint valóság: ezt a ma is ismert elképzelést Edwin Landseer viktoriánus festő népszerűsítette, aki az első, Londonba érkezett két bernáthegyit is megfestette.

A Szent Bernáthegyi fajtaszabványa azt írja le, milyen legyen az ideális küllem, temperamentum és működőképesség. A hangsúly a kiegyensúlyozottságon, az egészségen és a fajtára jellemző erős, megbízható felépítésen van. Minden túlzás, amely ronthatja a kutya jóllétét vagy terhelhetőségét, hibának számít. Az előnyös vonásoknak mindig a megfelelő mértékben kell megjelenniük, és az elfogadhatatlan jegyek nem lehetnek kívánatosak a bírálat során.

A Szent Bernáthegyi nagy termetű, erőteljes, jól arányolt hegyimentő kutya. Megjelenése tekintélyt parancsoló, mégis nyugodt és barátságos. Jelleme kiegyensúlyozott, értelmes, bátor, megbízható és jóindulatú.

Feje nagy, a koponya kerülete feltűnően széles. A pofa rövid, elöl telt, az orr felé négyzetes hatású. Az arcon erős felépítés látható, az orrtól a stopig egyenes és széles a vonal, a stop jól kivehető. A koponya enyhén ívelt, széles, a szemöldökív kissé hangsúlyos. Az orr nagy, fekete, fejlett orrlyukakkal.

A szem közepes méretű, nem mélyen ülő és nem is kidülledő. A szemhéjaknak viszonylag feszesnek kell lenniük. A szem színe sötét, a tekintet nem lehet meredő vagy kemény. A túlzottan laza homlokráncok, amelyek zavarhatják az egészséges szemfunkciót, nem kívánatosak. A fajtára jellemzően a szemnek és a szemkörnyéknek mentesnek kell lennie az egyértelmű szemproblémáktól.

A fülek közepes méretűek, az orcákhoz simulnak, és nem dúsan szőrözöttek. Az állkapcsok erősek, a harapás szabályos, teljes és ollós záródású. A fogazat fejlett, nagy fogakkal.

A nyak hosszú, vastag, izmos és enyhén ívelt, a lebernyeg jól fejlett. Az elülső testrész széles vállakkal és jól hordott marjjal rendelkezik, a mellső lábak egyenesek, erős csontozatúak és jó hosszúságúak. A törzs széles hátú, egyenes, a bordák jól íveltek. Az ágyék széles és nagyon izmos, a far széles és kissé lejtős, a mellkas mély és tágas, de nem lóghat könyök alá.

A hátulsó rész széles, erős és jól izmolt, a csontozat robusztus. A térd enyhén szögelt, a csánkok feszesek és erősek. Az első és második comb jól fejlett. Hátulról nézve a hátsó lábak egyenesek, sem befelé, sem kifelé nem fordulnak, és nem állhatnak túl közel egymáshoz. Az egyenes csánk erősen kifogásolandó.

A mancsok nagyok, zártak, jól ívelt ujjakból állnak. A farok magasan tűzött, hosszú, nyugalmi helyzetben alacsonyan hordott; izgalomban vagy mozgás közben nem kunkorodhat a hát fölé.

Mozgása könnyed, nem sietős és egyenletes, a hát mozgás közben is maradjon stabil és feszes. A lábak egyenes vonalon haladnak, hátulról a hátsó mancsok követik az elsőket. A fajta képes nehéz, változatos terepen is biztosan haladni.

A szőrzet lehet durvább vagy rövid. A hosszabb szőrű változatnál a fedőszőr sűrű és sima, a nyaknál, a combokon és a faroknál dúsabb zászlózással. A rövid szőrű változatnál a szőrzet sűrű, testhez simuló, enyhe zászlózással a combokon és a faroknál.

A megengedett színek közé tartozik a narancs, a mahagóni-brindle, a vörös-brindle, valamint a testen fehér alapon megjelenő foltos mintázat ezek valamelyikével. Jellemző jegyek lehetnek a fehér fang, fehér homlokcsík, fehér gallér, fehér mellkas, fehér mellső lábak, fehér mancsok, fehér farokvég, továbbá fekete árnyalás az arcon és a füleken. Minden más szín vagy színkombináció elfogadhatatlan.

A minimális marmagasság kanoknál 75 cm, szukáknál 70 cm. A méret előny, de csak akkor, ha megfelelő minőséggel, helyes arányokkal és teljes körű fittségel párosul.

A hibák megítélése attól függ, mennyire tér el az adott kutya az elvárt jellemzőktől, és ez az eltérés milyen hatással van az egészségére és jóllétére. A kanoknál két, látszólag szabályos, teljesen leszállt here szükséges.

Fontos megjegyzés leendő kölyökvásárlóknak: a megadott méret a fajta ideálját írja le, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyed pontosan eléri a felsorolt magasságot vagy súlyt. Egyes kutyák nagyobbak vagy kisebbek lehetnek a szabványban szereplő értékeknél.

A bernáthegyi fajtánál nincs külön, hivatalosan rögzített színregisztrációs lehetőség ebben a kategóriában.

A fajtaszabványban elfogadott színek közé tartozik a barna-fehér, a barna-fehér sötétebb árnyalatokkal, a mahagóni-fehér, a mahagóni-fekete-fehér, a mahagóni-tigriscsíkos, a mahagóni-fehér sötétebb árnyalatokkal, a mahagóni-fehér narancsos árnyalatokkal, a narancs-fehér, a narancs-fehér sötétebb árnyalatokkal, a narancs-fekete-fehér, a vörös-fehér, a vörös-fehér sötétebb jegyekkel, a vörös tigriscsíkos és a trikolór.

Ha egy kölyök színe nem szerepel ezek között, azt általában „egyéb” színként lehet jelölni. Ilyenkor érdemes utánanézni, hogy valóban új vagy ritka színről van-e szó, és szükség esetén fajtával foglalkozó szakmai szervezetek segítségét kérni a helyes besoroláshoz.

Fontos tudni, hogy az olyan színek, amelyek nem illenek a fajtaszabványba, ugyan előfordulhatnak, de a kölyök kiválasztásánál a szín soha ne legyen fontosabb az egészségnél, a természettől és a megfelelő testfelépítésnél.