Szamojéd— kutyafajta

A szamojéd, a „mosolygó szánhúzó”, eredetileg kemény munkára tenyésztett kutya volt a Föld legzordabb, leghidegebb vidékein. Szibéria egyes részein, például Ojmiakonban, a mínusz 60 fok körüli hőmérséklet sem ritkaság, és a fajta sűrű, fehér bundája éppen az ilyen körülményekhez alkalmazkodott. Erős, fürge és fáradhatatlan, ráadásul a hideget is kivételesen jól tűri. Nemcsak lenyűgözően szép, hanem nagyon is hasznos munkakutya. Jellegzetes „mosolya” sem csupán bájos: a száj enyhén felhajló sarkai segítenek csökkenteni a nyálcsorgást, így kevésbé képződik jég az arcon a fagyos időben.

A szamojéd kölyök bolyhos bundájával és élénk tekintetével sokaknak egy játékos kis mackóra emlékeztet. Ahogy felnő, kialakul a fajta jellegzetes, „mosolygó” arckifejezése, amelyet a sarkoknál felfelé ívelő fekete ajkak tesznek különlegessé. Ez a fajta eredetileg munkakutya, és akkor a legboldogabb, ha van feladata vagy valamilyen elfoglaltsága. Kiválóan teljesít szánhúzásban, agilityben, terelésben és minden olyan tevékenységben, amely levezeti a felesleges energiáját, miközben megmozgatja az eszét is. Gyengéd, hűséges családi kutya, amelynek a testi és szellemi mozgás egyaránt fontos.

A szamojéd Északkelet-Szibéria sarkvidéki vidékeiről származik, és eredetileg a szamojéd és a nyenyec nomád népek munkakutyája volt. Sokoldalúsága miatt nagy becsben tartották: rénszarvasokat terelt és őrzött, terheket húzott, sőt vadászatban is segített. A mindennapi élet részének számított, és egyes helyeken még a bundáját is hasznosították ruházat készítéséhez.

A fajta korai egyedei nem mindig voltak hófehérek; előfordult fekete-fehér vagy barna-fehér mintázat is. A sarkvidéki körülményekhez kiválóan alkalmazkodott sűrű, dupla szőrzete, amely jól szigetelt a hideg ellen. Széles, lapos mancsai és a talppárnák közti dús szőr segítettek megakadályozni, hogy a hó csomókban tapadjon a lábára. Ma a fajtára leginkább a fehér szín jellemző, gyakran enyhe krémszínű vagy keksz árnyalattal.

A fajta kialakulásában szerepet játszó kutyák egyike, az Antarctic Buck, Carsten Borchgrevink expedíciójának túlélője volt. Később egy sydney-i állatkertben bukkantak rá, majd Kilburn-Scott hozta el az Egyesült Királyságba.

A Szamojéd név a szamojéd népcsoporttól származik, amely Ázsiából vándorolt Szibériába mintegy ezer évvel ezelőtt. Ezek az emberek olyan kutyákat tenyésztettek, amelyek a Föld egyik leghidegebb, mégis lakható vidékén is képesek voltak nehéz munkát végezni. Szibériában, például Ojmjakonban, a mínusz 60 Celsius-fok körüli hideg sem ritka. A szamojédek gyakran sátrakban éltek, és az arktikus éjszakákon kutyáik mellett összebújva melegedtek. Ez a közös túlélésen alapuló ember–kutya kapcsolat különösen szoros kötődést alakított ki közöttük.

A Szamojédek nemcsak szánhúzóként dolgoztak nagy terhek vontatásában Szibéria hatalmas tájain, hanem házőrzőként és vadászként is hasznosak voltak. A szamojéd nép életében a rénszarvas kulcsszerepet játszott, hiszen élelmet, bundát és bőrt is adott. Először a kutyákat a rénszarvasok vadászatára használták, később azonban, ahogy az életmód változott, inkább a csordák terelésében és védelmében kaptak szerepet. A bátor, fehér kutyák így pásztorkutyaként találtak új feladatot.

A 18. század végén az Északi-sarkvidékről hazatérő felfedezők vitték el a fajtát Angliába, ahol a kutyakedvelők hamar megszerették különleges megjelenése és kedves természete miatt. Egy brit királyné is nagy rajongója volt a fajtának, és sokat tett azért, hogy társkutyaként és kiállítási kutyaként is népszerűvé váljon. Az Egyesült Államokban egy Moustan of Argenteau nevű, ragyogóan fehér kutya 1906-ban írt történelmet: ő volt az első, hivatalosan bejegyzett példány a fajtából. A 20. század elején amerikai és európai szánhúzók is nagyra értékelték a Szamojédet, mert lelkes, kitartó munkakutya volt, amely akár a saját testsúlyának másfélszeresét is képes volt húzni. Olyan híres sarkvidéki felfedezők expedícióin is dolgozott, mint Scott, Shackleton és Amundsen, akik sokszor Szamojéd kutyák mögött haladtak az ismeretlen, jeges vidékeken.

A szamojéd nevét a szamojéd népcsoporttól kapta, amely Ázsiából vándorolt Szibériába mintegy ezer évvel ezelőtt. Ezek az emberek a rénszarvastól függtek: abból nyerték az élelmet, a bundát és a bőrt is. Kezdetben kutyáikat rénszarvasvadászatra használták, később azonban egyre inkább a csordák őrzésében és terelésében kaptak szerepet. A hófehér kutyákat arra is kiképezték, hogy megvédjék a rénszarvasokat a ragadozóktól. A fajta hírnevét tovább erősítette, hogy nagy terheket húzott Szibéria hatalmas, havas vidékein, bizonyítva kitartását, erejét és sokoldalúságát.

A szamojéd fajtaszabványa azt írja le, milyen legyen az ideális küllemű, viselkedésű és felépítésű egyed, hogy a fajta megőrizze egészségét, használhatóságát és jellegzetes megjelenését. Az alapvető jó egészségi állapot elengedhetetlen. A tenyésztőknek és a bírálóknak figyelniük kell arra, hogy ne erősítsenek fel olyan vonásokat vagy eltéréseket, amelyek ronthatják a kutya jóllétét, terhelhetőségét vagy mozgásképességét. Ha egy tulajdonság kívánatos, annak megfelelő arányban kell megjelennie; a nem elfogadható szín, forma vagy más adottság pedig nem lehet előny.

A szamojéd összképe feltűnő: közepes termetű, harmonikus felépítésű, erős, mégis könnyed és elegáns kutya. Mozgékony, kitartó, és nem hat durvának. Jelleme intelligens, éber és élénk, jellegzetes „mosolygós” arckifejezéssel. Emberbarát, a legtöbb emberrel barátságosan viselkedik. Az indokolatlan idegesség vagy agresszió kifejezetten nem kívánatos.

Feje erős, ék alakú, széles és lapos koponyával. Fangja közepes hosszúságú, fokozatosan keskenyedő, de nem túl élesen elváló. Ajkai feketék. A szemek mandula alakúak, enyhén ferdén állók, közepesen sötétbarnák, távol ülők, éber, intelligens tekintettel. A szemhéjszélek feketék. A világos szem vagy a fekete mellett más szemszín nem kívánatos. A fülek vastagok, nem túl hosszúak, a végük enyhén lekerekített, egymástól távol tűzöttek, belül jól szőrözöttek, felnőtt korban teljesen felállók. Az orr lehetőleg fekete, de barna vagy hússzínű is előfordulhat.

Az állkapcsok erősek, szabályos ollós harapással. A nyak erős, nem túl rövid, és büszkén ívelt. Az elülső végtagoknál a lapockák jól fekvőek, a lábak egyenesek, izmosak, jó csontozatúak és nem túl rövidek. A törzs közepes hosszúságú hátú, széles, nagyon izmos, különösen erős ágyékkal. A mellkas mély, de nem túl széles, jól ívelt bordákkal, amelyek bőséges helyet biztosítanak a szívnek és a tüdőnek. A hátulsó végtagok nagyon izmosak, jól szögeltek, hátulról nézve egyenesek és párhuzamosak, jól letett csánkokkal. A tehénállás vagy az egyenes térdállás nem kívánatos. A mancsok hosszúak, kissé laposak, enyhén szétterülők, erősen szőrözöttek, a talpak pedig jól párnázottak a szőr miatt. A kerek, macskaszerű mancs nem kívánatos. A farok hosszú, dús szőrzetű, éberen a hát fölé vagy oldalra kunkorodva hordott, nyugalomban olykor leeresztett lehet.

Mozgása szabad, erőteljes és rugalmas, egyszerre sugároz erőt és eleganciát. Szőrzete kettős: a testet sűrű, tömött, puha és rövid aljszőrzet fedi, ezen keresztül pedig durvább, de nem drótszerű fedőszőr nő. Ez az outer coat időjárásálló, egyenesen áll el a testtől, és nem göndörödik. Színe tiszta fehér, fehér-biszkvit, krém vagy ezüstösen árnyalt fedőszőrzet.

A kanok marmagassága 51–56 cm, a szukáké 46–51 cm. A testsúly az adott mérethez legyen arányos. Az ideális egyedtől való eltérések hibának számítanak, és a hiba súlyossága annak mértékétől, valamint az egészségre és a jóllétre gyakorolt hatásától függ. A hímeknek két, láthatóan normális, teljesen leszállt heréjüknek kell lennie.

A kölyökvásárlóknak fontos tudniuk, hogy a fajtaszabvány a kívánatos típust írja le, de az egyes kutyák mérete ettől kissé eltérhet; előfordulhat, hogy egy eb nagyobb vagy kisebb a megadott tartománynál.

A szamojédnál a fajta standardja által elfogadott színek közé tartozik a krém, a fehér, valamint a fehér és biscuit árnyalat kombinációja. Más, a fajtában kevésbé ismert vagy nem megszokott szín esetén érdemes utánanézni, hogy az adott árnyalat valóban illeszkedik-e a fajta leírásához.

Fontos tudni, hogy a szín csak egy szempont a kutya kiválasztásánál. Mindig az egészséget, a temperamentumot és azt kell előtérbe helyezni, hogy a kutya megfeleljen a fajta jellemzőinek.