Német drótszőrű vizsla— kutyafajta

A német drótszőrű vizsla marmagassága akár 66 cm is lehet, és általában valamivel magasabb, erőteljesebb testfelépítésű, mint közeli rokona, a német rövidszőrű vizsla. Arányos, jól izmolt, kitartó és mozgékony kutya, amelyet arra tenyésztettek, hogy hosszú órákon át dolgozzon a szabadban anélkül, hogy hamar elfáradna.

Durva, drótos szőrzete védelmet nyújt a tüskés bozótban és a zord időjárásban, jellegzetes szakálla és szemöldöke pedig értelmes, tapasztalt benyomást kölcsönöz neki. Nagy mozgásigényű fajta: rendszeres futásra, kirándulásra, munkára vagy sportos elfoglaltságra van szüksége, nem érzi jól magát egész napos kanapékutyaként.

Okos, lelkes és ragaszkodó társ, de önálló és kíváncsi természete kihívást jelenthet kezdő gazdáknak. Olyan aktív családhoz vagy gazdához illik leginkább, aki szeret sok időt tölteni a kutyájával, és örömmel vonja be őt szabadtéri programokba, sportba vagy közös feladatokba.

A német drótszőrű vizslát sokoldalú vadász- és apportírozó kutyának tenyésztették ki: mozgékony, kitartó, és durva, időjárásálló szőrzete jól védi a bozótos, tüskés terepen is. Leginkább olyan aktív, természetjáró család mellé illik, ahol bőven jut neki mozgás, feladat és közös program.

Kölyökként is élénk, okos és kíváncsi, gyakran egy kis huncut humorral fűszerezve. Szeret együtt dolgozni az emberével, ugyanakkor lehet benne némi önállóság is, ezért következetes nevelésre és sok mentális elfoglaltságra van szüksége. Nem az a kutya, aki egész nap a kanapén pihen: ha unatkozik, könnyen saját szórakozást talál, ami nem mindig egyezik a gazdi elképzeléseivel. Ha helyet kap egy mozgalmas, szeretetteljes családi életben, játékos, ragaszkodó és lelkes társsá válik.

A német drótszőrű vizsla nagyobb, robusztusabb változata rövid szőrű rokonának. Kemény, sörtés szőrzete jól védi a sűrű növényzetben és zord időben végzett munka során. A fajta a 19. századi Németországban elterjedt több drótszőrű vadászkutya keresztezéséből alakult ki, és valószínűleg francia griffon típusú kutyák is hozzájárultak a kialakulásához. Szívós, kitartó és fáradhatatlan munkakutya.

A brit vadászok sokáig különböző feladatokra és terepekre tenyésztettek specializált kutyákat: más ebeket használtak különféle madarakhoz, szárazföldön vagy víz mellett, illetve eltérő vadászati módszerekhez. Ennek köszönhető a sokféle brit szetter, spániel és retriever kialakulása. A kontinentális Európa vadászai ezzel szemben inkább olyan mindenes madarászkutyák létrehozására törekedtek, amelyek többféle helyzetben is megállják a helyüket. Ilyen sokoldalú vadásztárs például az olasz spinone, a magyar vizsla és a német drótszőrű vizsla is.

A German Wirehaired Pointer neve a német Deutsch-Drahthaar angol megfelelője, magyarul leginkább német drótszőrű vizslaként ismert. A drótszőrű állókutyák tenyésztése a 19. század eleji Németországban különösen népszerűvé vált a vadászok körében. A század második felében Európa-szerte egyre nagyobb hangsúlyt kapott, hogy a kutyákat ne csupán típusuk, hanem jól meghatározott fajtájuk szerint különítsék el. Ekkor váltak külön fajtákká többek között az érdes szőrű vadászkutyák, köztük a német drótszőrű vizsla és rokon jellegű társai.

A fajta kialakításakor kezdettől fogva kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a szőrzetnek. Ez nem véletlen: a német drótszőrű vizslát olyan vadászkutyának szánták, amely szinte bármilyen terepen és időjárásban használható, legyen szó magas fűről, sűrű erdőről vagy vízi munkáról. Kemény, drótos fedőszőre védelmet nyújt a nedvesség és a durva növényzet ellen, bozontos szemöldöke és szakálla pedig segít óvni a szemét és az arcát a tüskés bokrok, ágak okozta sérülésektől.

Észak-Amerikába a fajta példányai az 1920-as évektől kezdve kerültek be a vadászok révén, és a 20. század közepére ott is ismert, elismert vadászkutyává vált.

A brit vadászok egykor sokféle, külön feladatra tenyésztett vadászkutyát alakítottak ki: más-más fajták dolgoztak különböző madarakra, tereptípusokra, szárazföldön vagy víz mellett, illetve eltérő vadászati módszerekhez. Ezért született annyi setter, spániel és retriever típus.

A kontinentális Európa vadászai inkább sokoldalú kutyát szerettek volna: olyat, amely többféle terepen és feladatban is megbízhatóan helytáll. Ilyen mindenes vadászkutyának számít többek között az olasz Spinone, a magyar vizsla és a német drótszőrű vizsla is. A német drótszőrű vizslát az 1920-as években kezdték Észak-Amerikába importálni.

A német drótszőrű vizsla közepes termetű, sokoldalú vadászkutya, amelyet eredetileg arra tenyésztettek, hogy egyaránt jól dolgozzon a mezőn és a vízben. Ideális felépítése valamivel hosszabb, mint amilyen magas a marmagassága, és egész megjelenése erőt, állóképességet és munkakedvet sugároz. A fajta jellegzetessége a testet teljesen fedő, drótos szőrzet, amely védi a kutyát a sűrű növényzetben és a nehezebb időjárási körülmények között.

Természete általában barátságos, ragaszkodó és kiegyensúlyozott. Éber, könnyen tanítható, és nagyon hűséges a családjához. Vadászkutya létére energikus, intelligens és figyelmes, ezért olyan gazdának való, aki tud neki rendszeres mozgást, feladatokat és következetes nevelést biztosítani.

A fej arányos a testtel, a koponya enyhén lekerekített és kellően széles. A stop mérsékelt, a koponya és a pofa nagyjából azonos hosszúságú. Az orr fekete vagy májbarna lehet, a szemek közepes méretűek, oválisak, borostyánszínűek vagy annál sötétebbek. A fülek közepes méretűek, magasan tűzöttek, és előrehúzva el kell érniük az ajkak szögletét. Az állkapocs erős, ollós harapással és teljes fogazattal.

A nyak erős, megfelelő hosszúságú és feszes bőrű. Az elülső rész izmos, jól lejtő lapockákkal és hosszú felkarcsonttal, a könyökök pedig szorosan simulnak a testhez. A mellkas mély, de nem túl széles, a bordák jól íveltek, a hát feszes és enyhén lejtő felső vonalú. A hátulsó testfél széles és izmos, a combok erősek, a térdek jól hajlottak, a csánkok stabilak és egyenes tartásúak.

A mancsok zártak, tömörek, kerekded vagy ovális formájúak, jól párnázottak és erős karmokkal rendelkeznek. A farok a hátvonal folytatásában hordott, általában vízszintesen vagy enyhén felfelé, ha nem csonkolt; a hagyományosan csonkolt farok is előfordulhat, ahol ezt a helyi szabályok megengedik.

Mozgása szabad, gördülékeny és nagy területet fed le minden lépéssel. Hátulsó hajtása erős, a könyökök közben nem fordulnak be és nem kifelé, az emelt, pattogó mozgás pedig nem kívánatos.

A szőrzet durva tapintású fedőszőrből és sűrű aljszőrből áll. A fedőszőr legfeljebb körülbelül 4 cm hosszú, és elég sűrű ahhoz, hogy jó védelmet adjon, de ne takarja el a test formáját. A fejen és a füleken a szőr rövidebb és sűrűbb, a szemöldök és a szakáll pedig jól fejlett, de nem túl hosszú.

Színben a májbarna-fehér, az egyszínű májbarna, valamint a fekete-fehér elfogadott. Az egyszínű fekete és a háromszínű változat erősen nem kívánatos, minden más szín vagy színkombináció nem elfogadható.

Ideális marmagassága kanoknál 60–67 cm, szukáknál 56–62 cm. Testsúlyban a kanok általában 25–34 kg, a szukák 20,5–29 kg körüliek.

A fajtastandard célja az egészséges, munkára alkalmas kutya megőrzése. Minden eltérés, amely rontja a kutya egészségét, jólétét vagy hagyományos munkavégző képességét, hibának számít. A kanoknál két szemmel láthatóan normális, teljesen leszállt here elvárt. A fajtaleírásban szereplő méretek az ideált jelölik, de az egyes kutyák ettől némileg eltérhetnek.

A német drótszőrű vizsla színválasztéka a fajtaszabvány szerint a következőket foglalja magában: fekete-fehér, fekete-fehér tikelt, májszínű, májszínű-fehér, májszínű-fehér tikelt, valamint máj tikelt.

Előfordulhatnak egyéb színek is, de ezek nem tartoznak a fajtaszabvány által elfogadott változatok közé. Ilyen esetben érdemes a hivatalos fajtaelőírást figyelembe venni, és szükség esetén szakértői segítséget kérni a pontos besoroláshoz.

Fontos azonban, hogy a szín önmagában ne legyen döntő szempont. Kutyaválasztásnál mindig az egészség, a természet és az életmódhoz való illeszkedés legyen az első.