Vérnyomó— kutyafajta

A véreb nagy termetű, erős felépítésű kutya, marmagassága általában 58–69 cm, testsúlya akár 50 kg körül is lehet. Legjellegzetesebb vonásai a hosszú, ráncos arc, a laza bőr, a hatalmas, lelógó fülek és a mélyen ülő, meleg tekintetű szemek, amelyek komoly, méltóságteljes kifejezést adnak neki. Szőrzete lehet fekete-cser, májbarna-cser vagy vörös.

Erős lábai és kiváló állóképessége lehetővé teszik, hogy hosszú távon, nehéz terepen is kitartóan kövessen szagnyomokat. Mivel eredetileg falkában dolgozó kutya, általában szereti a társaságot, és sok egyed jól kijön más kutyákkal, valamint gyerekekkel is. Természetére többnyire nyugodt és jóindulatú, de rendkívül fejlett szaglása miatt könnyen elindulhat egy érdekes nyom után, akár bajba is keveredve.

Biztonságos, erős póráz és rendszeres, hosszabb séták ajánlottak számára, különösen olyan helyeken, ahol kedvére szimatolhat. Fontos tudni, hogy a véreb hajlamos a nyáladzásra. Engedelmességi képzése türelmet és következetességet igényel, mert érzékeny, önálló gondolkodású kutya, akit az orra gyakran jobban érdekel, mint a gazda utasításai.

Nem véletlen, hogy a vérebeket világszerte gyakran használják eltűnt személyek felkutatására: ezek a szaglásra specializálódott kutyák kitartóak, elszántak, és addig követik a nyomot, amíg lehetőségük van rá. Már kölyökként is jól felismerhető rajtuk a fajtára jellemző hosszú, lelógó fül és ráncos arckifejezés. Kivételes szimata mellett a véreb kedves, ragaszkodó és gyengéd természetű, így szeretetteljes, nyugodt társ lehet a családban. Nagy termete ellenére érzékeny lelkű kutya, ezért a türelmes, következetes és pozitív megerősítésen alapuló nevelésre reagál a legjobban.

A Bloodhound feltehetően olyan kopóktól származik, amelyeket egykor a belgiumi St. Hubert kolostorában tartottak, de a fajta már 1300 előtt is Nagy-Britanniában alakult és fejlődött tovább. A 19. században szerepe volt a francia St. Hubert-kopó megőrzésében is, és Európa egyes részein ezt a nevet ma is használják rá. Eredetileg pórázon vezetett vadászkutya volt, főként szarvas és vaddisznó hajtására, de nagyon korán elkezdték emberi nyomok követésére is alkalmazni. Skóciában „sleuth-hound” néven ismerték, és egészen körülbelül 1600-ig használták a skót határ mindkét oldalán portyázók és marhatolvajok felkutatására.

A Bloodhound eredetéről kevés biztos adat maradt fenn, de egyes szakértők szerint a fajta ősei már az ókori Mediterráneum térségében is ismertek lehettek. A 3. századi tudós, Ailianosz a Historia Animalium című művében említ egy olyan kopót, amely kivételes szaglásáról volt híres, és annyira kitartóan követte a nyomot, hogy nem lehetett eltéríteni a feladatától, amíg meg nem találta a keresett vadat.

A Bloodhoundot gyakran a ma is létező, szag alapján dolgozó kopók egyik legrégebbi képviselőjeként tartják számon. Hatása későbbi kopófajták kialakulásában is érezhető, például a különféle mosómedvekopók fejlődésében.

A mai értelemben vett Bloodhound nagyjából ezer évvel ezelőtt, Nyugat-Európában formálódott ki. A fajta gondos tenyésztésében fontos szerepet játszottak a reformáció előtti egyházi körök magas rangú tagjai. A középkorban, amikor a vadászat a főpapok körében sem volt szokatlan, Anglia és Franciaország tehetősebb kolostoraiban is tartottak kopófalkákat. A tenyésztéssel megbízott szerzetesek nagy odafigyeléssel válogatták a kutyákat, és ezek az állatok idővel „nemes vérű kopóként” váltak ismertté; innen ered a Bloodhound elnevezés egyik magyarázata is.

Az évszázadok során a Bloodhound páratlan emberkövető kutyaként szerzett hírnevet. Erős testfelépítése, elszánt munkakedve és rendkívül kifinomult szaglása miatt világszerte használták rendőrségi és keresőmunkában. Követhetett bűnözőt, eltűnt gyermeket vagy eltévedt idős embert, akár egész napon és éjszakán át, dombokon, erdőkön vagy mocsaras területeken keresztül. Ha nyomot fog, híresen kitartó, és addig dolgozik, amíg a szagnyom véget nem ér.

Bár ma már számos modern technológiai eszköz segíti a keresést, a Bloodhound orrának pontosságát és megbízhatóságát még mindig nehéz felülmúlni.

A bloodhound kivételes nyomkövető: különösen jól követi az emberi szagnyomot, legyen szó eltűnt személyről vagy bujkáló emberről. A mai értelemben vett fajta Nyugat-Európában alakult ki és finomodott nagyjából ezer évvel ezelőtt. Azóta a világ számos részén segíti a rendőrség és a mentőcsapatok munkáját, például bűnözők felkutatásában, eltűnt gyerekek keresésében vagy eltévedt idősek megtalálásában. Egy-egy keresés akár nappalon és éjszakán át is tarthat, de a bloodhound kitartóan dolgozik, amíg nyomot talál és el nem jut a keresett személyhez.

A bloodhound fajtaszabványa azt írja le, milyen az ideális küllem, viselkedés és felépítés: olyan kutyát kíván, amely egyszerre alkalmas a munkára, egészséges és kiegyensúlyozott. Ennél a fajtánál különösen fontos a jó szerkezeti megfelelés és a robusztus egészség; minden olyan túlzás vagy eltérés, amely ronthatja a kutya jólétét vagy működőképességét, kerülendő. Ha egy adott tulajdonság nem kívánatos, azt nem szabad előnyként értékelni.

A bloodhound megjelenése nemes és méltóságteljes, arckifejezése komoly, bölcs és erőt sugárzó. Kiemelkedően jó szimatkutyának készült, ezért teste rendkívül erőteljes, és a legtöbb más kopóhoz képest nagyobbnak hat. Bőre viszonylag laza. Természete ragaszkodó, nem kötekedő sem más kutyákkal, sem társakkal, ugyanakkor kissé visszafogott és érzékeny.

A feje hosszú és keskeny, a testhez és a fej hosszához viszonyítva is megnyúlt. Felülről és elölről nézve oldalt kissé lapított benyomást kelt, és szinte végig egyenletes szélességű. Profilból a koponya felső vonala nagyjából egy síkban fut az arcorral. A fej teljes hossza a tarkócsúcstól az orr hegyéig kanoknál legalább 30 cm, szukáknál legalább 28 cm. A koponya hosszú és keskeny, a tarkócsúcs határozott. A szemöldökrész nem túl hangsúlyos, a stop mérsékelt. Az arcorri rész hosszú, mély és végig egyenletes szélességű, profilból szögletes benyomást kelt. A fej bőrén csak kevés lazaság látható. Az orrlyukak nagyok és nyitottak. Elöl nézve az ajkak egyenes vonalban, derékszöget alkotva futnak az arcorri rész felső vonalával.

A szem közepes méretű, sötétbarna vagy mogyoróbarna. Nem ülhet sem mélyen, sem dülledten, a szemhéjak oválisak, és egyenletesen simulnak a szemfelszínhez. A pillák nem zavarhatják a szemet, és a szemirritáció bármilyen jelét nemkívánatosnak tekintik. A látásnak szabadnak és akadálytalannak kell lennie. A fülek vékonyak, puhák, hosszúak, alacsonyan tűzöttek, és elegánsan lelógók; alsó részük befelé és hátrafelé hajlik.

Az állkapocs erős, a harapás szabályos, teljes és ollós záródású. A nyak hosszú. A vállak izmosak és jól döntöttek. Az elülső lábak egyenesek, erőteljes csontozatúak, a könyökök jól illeszkednek a testhez, a csüd erős. A testnél a bordák jól íveltek, a mellkas mélyen leér az elülső lábak közé, így kifejezett, mély mellkasi vonalat alkot. A hát és az ágyék erős, az ágyék mély és enyhén ívelt. A hátsó végtagokon a comb és az alsó comb erősen izmolt, a csánk mélyen helyezkedik el, hajlított és szabályosan áll. A mancsok erősek, jól zártak.

A farok hosszú, vastag, a vége felé elkeskenyedő, magasan tűzött, az alsó oldalán mérsékelt szőrzet található. Szablyaszerűen hordja, de soha nem kunkorodhat a hát fölé, és nem lehet csavarodott. Mozgás közben magasan viseli. Járása rugalmas, lendületes és szabad. Szőrzete sima, rövid és időjárásálló. Színe fekete-cser, májbarna-cser vagy vörös lehet. Előfordulhat, hogy a sötétebb alapszínbe világosabb, borzszínű szálak vegyülnek, és néha fehér pöttyözöttség is látható. Kis mennyiségű fehér megengedett a mellkason, a lábakon és a farok végén. Más szín vagy színkombináció nem kívánatos.

A felnőtt kanok ideális marmagassága 66 cm, a szukáké 61 cm, de a gyakorlatban a kanok többnyire 63–69 cm, a szukák 58–63 cm között mozognak. Az átlagos testsúly jó kondícióban kanoknál körülbelül 41 kg, szukáknál 36 kg; a fajta akár ennél nehezebb is lehet, ha a testarányok és az összhang megmaradnak. Előnyben részesülnek a nagyobb, de kiegyensúlyozott és arányos egyedek.

Minden eltérés hibának számít, és a hiba súlyossága attól függ, mennyire tér el az ideálistól, illetve milyen hatással van a kutya egészségére és jólétére. A kanoknak két, láthatóan normális, teljesen leszállt herével kell rendelkezniük.

Fontos tudnivaló a leendő kölyökvásárlóknak: a megadott méretek az ideált írják le, de egy adott kutya lehet kicsit nagyobb vagy kisebb is ezeknél az értékeknél.

A vérebnél nincs külön nem standard színregisztrációs lehetőség. A fajtaszabályban elfogadott, hagyományos színek közé tartozik a fekete-cser, a májbarna, a májbarna-cser és a vörös.

Ha a kölyök színe nem illik ezek közé, azt „egyéb” színként lehetne megjelölni. Ilyen esetben általában további egyeztetésre lenne szükség a szín pontos azonosításához és helyes rögzítéséhez.

Fontos tudni, hogy a szín önmagában csak egy szempont. Kölyök vagy felnőtt kutya választásakor mindig az egészség és a temperamentum legyen az első, nem pedig a szín.